Verebes György
Verebes György 1965-ben született a vajdasági Zentán. 1989-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakán, majd 1992-ig művészképzős hallgató volt ugyanitt. Festészettel 1988 óta foglalkozik. 1990-től több jazz-és világzenét játszó zenekarban közreműködik, zongorista, zeneszerző, színházi és filmzenét ír. Színházi díszletet tervez és készít. Festészeti tevékenysége mellett rendszeresen publikál.
2002 óta él a Szolnoki Művésztelepen, 2003-tól a telep művészeti vezetője. 2013 óta a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumi tagja, 2017-től elnöke. 2017-ben szakmai munkája elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat kapott. 2018 óta tagja a T-ART Alapítvány Kuratóriumának. 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező, 2023-ban rendes tagjai közé választotta. 2023-ban Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.
Művei számos köz-és magángyűjteményben megtalálhatók. Közel háromszáz csoportos kiállításon szerepelt és több mint hetven önálló kiállítása volt a világ számos országában. 2025-ben a Műcsarnokban megrendezett III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon egyik kurátora.