Képzőművészeti zsűri

Kucsera Tamás Gergely, Dr. habil

Művészetelméleti szakíró, eszmetörténész

Kucsera Tamás Gergely, Dr. habilKettő évtizedes oktatói és kutatói múlttal szakfelelős egyetemi docens (KRE), címzetes egyetemi tanár (PTE), a Valóság főszerkesztője, a Magyar Művészet társfőszerkesztője.

Korábban a Magyar Tudományos Akadémia elnöki főtanácsadójaként dolgozott, 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.

A művészeti köztestület életút-filmsorozatának egyik koncepcióalkotója, szerepet vállalt filmművészeti konferenciáinak megvalósításában. Filmművészettel és filmigazgatással kapcsolatos kötetek sorozatszerkesztője; több, a magyar animációs filmművészetet – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az MMA együttműködésében – bemutató külföldi kiállítás és filmszakmai találkozó társszervezője; nemzetközi filmfesztiválok – nemzeti képviseletet ellátó – résztvevője. Az MMA és a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának jogelődje közös – és éveken át zajló – filmrestaurálási és -digitalizálási programjának köztestületi koordinátora.

Jelenleg részt vesz a Közszolgálati Testület, illetve a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága munkájában, valamint a Nemzeti Filmintézet Dokumentumfilm Bíráló Bizottságának elnöke.

Elismerései: Kováts Flórián Emlékérem, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Bánffy Miklós-díj

Dr. Kollarik Tamás

Dr. Kollarik TamásDr. Kollarik Tamás a filmszakma, a filmes igazgatás számos területén tevékenykedett. Jogász, bölcsész, igazgatásszervező, 2010 és 2019 között a Magyar Média Mecenatúra program létrehozója, koordinátora, az NMHH Médiatanácsának tagja. A Neumann Nonprofit Kft., a Nemzeti Audiovizuális Archívum volt vezetője. A Bűvösvölgy Médiaértés-oktató központ alapítója, volt igazgatója.

2019 és 2020 között a Televíziós Mecenatúra operatív igazgatója, a Filmkollégium elnök-helyettese. 2020-tól a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottságának tagja. Könyvkiadóként, producerként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként, szerzőként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt. Nemzetközi és hazai konferenciák és fesztiválok rendszeres előadója, több filmes kiadvány, szakkönyv fűződik nevéhez.

A Károli Gáspár Református Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Metropolitan Egyetem megbízott oktatója, szakterülete a filmjog, a filmigazgatás.

Varró Attila

Varró Attila1994-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola angol nyelvtanári szakán, majd három évet dolgozott gimnáziumi angol tanárként Szentendrén, majd egy évet pedagógiai szakasszisztensként Szolnokon.

1998-ban került a Filmvilág szerkesztőségébe, ahol azóta képszerkesztői és rovatvezetői munkát folytat. 2000 és 2005 között filmelemzést és filmpublicisztikát tanított az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola filmes szakirányán, 2008 óta filmtörténetet tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-operatőr szakán, 2002-2014 között óraadó tanár volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet szakán, ahol műfajelméleti és -történeti kurzusokat tartott, valamint műfajelemezési kurzusokat vezet a Werk és a Budapest Film Academy rendező és forgatókönyívó szakos hallgatóinak.

Filmes tárgyú írásai jelentek meg a Filmvilág folyóiraton kívül a Metropolisban, a Filmtettben, a Prizmában és a Mozinet Magazinban. Rendezői és műfajportrékat írt a Filmrendezőportrék (2003), a Korszakalkotók (2008), a Grindhouse (2007), a Zsánerben (2009), a Horrorfilm (2015), a Sci-fi (2016) és a Bergman 100 (2019) című kötetekbe. Önálló kötete Kult-Comics címen 2007-ben jelent meg. 2004-ben és 2007-ben részt vett a Magyar Játékfilmszemle kisjáték- és kísérleti film kategória előzsürijében.

Futó Tamás

Tervezőgrafikus művész, képzőművész, művészeti író

Futó TamásA Magyar Iparművészeti Egyetemen diplomázott 1986-ban. 1989-ben az elsők között alapított kreatív stúdiót, melyet több, mint húsz éven át vezetett. Ez idő alatt számos nagy és ismert reklámkampány kreatív vezetője és tervezője volt, valamint multinacionális ügynökségek háttérstúdiójaként tevékenykedett.

Közben különböző kiadóknál és ügynökségeknél volt kreatív igazgató. A Hungexpo kreatív igazgatójaként két világkiállítás (Lisszabon 1998, Hannover 2000) magyar megjelenése kreatív koncepciójának irányítását végezte. Az Aranyrajzszög Díj és Kiállítás alapítója, a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének elnöke volt 2000-2012 között. Sok éven át vállalt szerepet a művészeti közoktatásban. Vendégelőadó volt több egyetemen (SZIE, BMGE).

Számos szakmai publikációt és művészetelméleti tanulmányt jegyez. Tevékenysége a tervezőgrafika és a képzőművészet teljes spektrumát felöleli és érinti az animációs filmet is.

Jelenleg az Altamira Művészeti Egyesület elnöke.