Nevezési felhívás

A több mint 50 éves hagyományokkal rendelkező szolnoki filmfesztivál 2018-ban vette fel a magyar születésű képzőművész és Oscar-díjas díszlettervező - Alexandre Trauner nevét, hogy a filmes látványtervezők munkássága előtt tisztelegjen.

Fesztiválunk idén ismét három kategóriában hirdet versenyt. Az európai nagyjátékfilmes versenyszekcióban a filmek látványvilágát és tervezőit díjazza a zsűri. A fesztivál minden páros évben külön megmérettetést biztosít hazai és nemzetközi, képzőművészetről szóló, filmalkotásoknak és az egyetemisták filmjeinek.

2020. október 13-18. között ismét várjuk Szolnokon a látvány- és jelmeztervezőket, képzőművészeket, filmes alkotókat, szakmabelieket, valamint a filmes, média és kommunikáció, képzőművészet vagy látványtervező szakos egyetemi hallgatókat. A programok között megtalálhatóak lesznek vetítések, nemzetközi filmes szakemberek mesterkurzusai, képzőművészeti kiállítások, szakmai kerekasztal beszélgetések és esténként koncertek.

Nevezési határidő:
2020. május 20.

Az alábbi kategóriákban várjuk a filmek nevezését:

1. Európai nagyjátékfilmes versenykategória

2020-ban pályázatot hirdetünk olyan Európában vagy többségében európai országok koprodukciójában 2018. január 1. után készült nagyjátékfilmek részére, melyeknél hangsúlyos a látványtervező közreműködése az alkotás folyamatában. Ebben a versenyszekcióban 10 filmet mutatunk be, amelyek nevezéssel vagy meghívásos alapon kerülhetnek be a versenyprogramba. A filmeket a nemzetközi zsűri értékeli, az értékelésnél fontos szempont a történet és a látvány illeszkedése, a látványfolyam koherenciája, valamint az alkalmazott látványtechnikai megoldások (épített díszletek, eredeti helyszínek, CGI) összhatása. (A díj kedvezményezettjei: a film látványtervezői).

2. Képzőművészeti filmek nemzetközi versenye

Képzőművészeti kategóriában olyan 2018. január 1. után készült művek nevezését várjuk, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, (újra-) értelmezésére vállalkoznak, illetve egy, vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek. Itt a helye azoknak a filmeknek is, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit tárják fel. Nem utolsó sorban pedig várjuk azokat a filmeket, amelyek maguk is a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával készültek (pl. animációs és kísérleti filmek).

3. Egyetemisták filmjeinek versenye

Ebbe a versenykategóriába az európai filmes, média vagy művészeti képzésben résztvevő egyetemisták (30 év alatti fiatalok) által 2018. január 1. után készített filmeket várjuk. Nincs műfaji megkötés, azonban a filmek hossza nem lehet több, mint 25 perc.

Nevezési felhívás