Kerekasztal beszélgetés

Junior Szakmai Fórum - 2020 október 17-én, szombaton 14 órától a Tisza Mozi Közösségi terében.

A látványtervező szakra járó egyetemi hallgatókra fókuszálva a program három egyetemi vizsgafilm vetítésével kezdődik: a Friss Hús fesztiválon bemutatkozó Halak a hálóban című kisjátékfilmet, a Macskám, mint Szókratész rövidfilmet, amely a világ egyik legprominensebb független filmes fesztiválján, a párizsi ÉCU - The Independent Film Festival-on választott legjobbnak a nemzetközi zsűri, valamint a Vörös Rébék című rövidfilmet.

A vetítés után a filmek - még tanuló és frissen végzett - látványtervezői - Devich Botond, Pataki Zora, Horváth Dominika - tapasztalatait, elképzeléseit és lehetőségeiket boncolgató beszélgetés következik. A fórumon a közönség kérdezhet a fiatal látványtervezőktől.

A moderált fórum után panelbeszélgetést tartanak látványtervező szakon oktató elismert hazai filmes szakemberek részvételével. Gárdonyi László, látványtervező, egyetemi oktató, M. Tóth Géza filmrendező, egyetemi oktató, Szurcsik József, képzőművész, tanszékvezető egyetemi docens részvételével arról folytatnak majd eszmecserét, hogy milyen perspektívája van/lehet mostanában egy látványtervezőnek.

A hallgatók párbeszédet kezdeményezhetnek arról, hogyan készíti fel, hogyan ambicionálja őket az iskola. A résztvevők a fórumon a begyűjtött tapasztalatok és a felvetett javaslatok alapján értékelik a látványtervező szakirányt választó növendékek pályakezdési esélyeit. Beszélgetnek a frissen végző szakemberek inkubátor utógondozásával kapcsolatos lehetőségeiről is.