Szignálfilm pályázat

Az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál pályázatot hirdet a fesztivál szignálfilmjének elkészítésére

A RÉSZTVEVŐK KÖRE

Bármely magyarországi, filmes képzésben résztvevő főiskolai vagy egyetemi hallgató. Egy pályázó legfeljebb két alkotással nevezhet. Több hallgatóból álló csoportok alkotásait is várjuk.

TARTALMI SZEMPONTOK

  • Illeszkedjen a rendezvény jellegéhez (lsd. lentebb).

  • Szerepeljen benne a következő szöveg:

  • Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál

  • 2020. október 13-18.

A szolnoki filmfesztivál rövid története:

A szolnoki filmfesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 50 éves jubileumát. A nemzetközi filmes esemény 2018 októberében teljesen megújítva, a világhírű magyar születésű képzőművész és Oscar-díjas díszlettervező szellemében Alexandre Trauner ART/FILM Fesztivál néven újult meg és kiegészült egy 10 filmből álló európai nagyjátékfilmes kategóriával, ahova a szervezők olyan egészestés filmeket hívnak meg, amelyeknél meghatározó a film látványvilága. A programban a hagyományoknak megfelelően páros évben képzőművészeti, páratlan évben pedig a tudományos filmek versenye is helyt kap. A fesztivál programját koncertek, kiállítások, szakmai tanácskozások, valamint hazai és nemzetközi filmes szakemberek által tartott mesterkurzusok színesítik. A fesztivál közönsége több mint hét hazai és két külföldi egyetem/főiskola hallgatóiból, valamint magyar és külföldi filmes alkotókból, a sajtó képviselőiből és a filmszakma meghatározó alakjaiból tevődik össze.

Megjelenítendő szponzorok:

  • MMA

  • NKA

  • NFI

  • Szolnok Város

TECHNIKAI JELLEMZŐK

  • 1920x1080 pixel

  • 25 fps

  • sztereó hang

  • 25-30 másodperc hosszúság

  • Formátum: avi, mov, wmv, mp4

A PÁLYAMUNKÁK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A filmeket online letölthető link formájában az office [kukac] tiszamozi.hu email címre lehet küldeni, a kitöltött jelentkezési lapot aláírva legkésőbb 2020. augusztus 1-ig a következő címre kérjük postázni:
Tisza Mozi Kft, 5000 Szolnok, Templom út 4.
A borítékra írják rá: Szignálfilm pályázat

Előválogatás, értékelés

A beérkezett alkotásokból szakmai zsűri választja ki azokat az alkotásokat, amelyet a fesztivált megelőző időszakban, több Tv csatorna is műsorára tűz. A legjobbnak ítélt pályaművek díjazásban részesülnek.

Minden beküldött film a fesztiválon levetítésre kerül, nevezett filmenként egy, díjazott filmenként maximum négy alkotót a szervezők vendégül látnak a rendezvény ideje alatt. A többi pályázó hallgató kedvezményes áron vehet részt a fesztiválon.

A Filmfesztivál szervezőjének címe:
TISZA MOZI Kft.
5000 Szolnok, Templom út 4.

Telefon:
+36 56 424910

A pályázattal és a fesztivállal kapcsolatban az office [kukac] ataff.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

Szignálfilm pályázat