Szignálfilm pályázat

Az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál pályázatot hirdet a fesztivál szignálfilmjének elkészítésére.

A résztvevők köre

Bármely magyarországi, filmes képzésben résztvevő főiskolai vagy egyetemi hallgató, aki kellő kreativitást és tehetséget érez magában egy ötletes reklámfilm elkészítésére, mely kifejezi a nagy múltra visszatekintő, a filmeket és a művészeti ágakat ötvöző, a filmes látványtervezést reflektorfénybe helyező szolnoki esemény hangulatát és ars poeticáját.

Egy pályázó legfeljebb két alkotással nevezhet. Több hallgatóból álló csoportok alkotásait is várjuk.

A pályázaton bárki részt vehet.

Tartalmi szempontok

Illeszkedjen a rendezvény jellegéhez (lsd. lentebb).

Szerepeljen benne a következő szöveg:

  • Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál

  • 2023. október 17-22.

A szolnoki filmfesztivál rövid története

Szolnokon 1969 óta vannak képzőművészeti filmfesztiválok. 1988 óta a Tisza Mozi rendezi ezeket az eseményeket, melyek 200 óta nemzetköziek. A nemzetközi filmes esemény 2018 októberében teljesen megújítva, a világhírű magyar születésű képzőművész és Oscar-díjas díszlettervező szellemében Alexandre Trauner ART/FILM Fesztivál néven újult meg és kiegészült egy 10 filmből álló nagyjátékfilmes kategóriával, ahova a szervezők olyan egészestés filmeket hívnak meg, amelyeknél meghatározó a film látványvilága. A programban a hagyományoknak megfelelően páros évben képzőművészeti, páratlan évben pedig a tudományos filmek versenye is helyt kap. A fesztivál programját koncertek, kiállítások, szakmai tanácskozások, valamint hazai és nemzetközi filmes szakemberek által tartott mesterkurzusok színesítik. A fesztivál közönsége több mint hét hazai és két külföldi egyetem/főiskola hallgatóiból, valamint magyar és külföldi filmes alkotókból, a sajtó képviselőiből és a filmszakma meghatározó alakjaiból tevődik össze.

Megjelenítendő szponzorok és logók

  • Szolnok Megyei Jogú Város

  • NFI

  • MMA

  • TISZApART Mozi

  • ATAFF

Technikai jellemzők

  • 1920x1080 pixel

  • 25 fps

  • sztereó hang

  • 25-30 másodperc hosszúság

  • Formátum: avi, mov, wmv, mp4

A pályamunkák benyújtásának határideje és módja

A filmeket online letölthető link formájában a festival [kukac] ataff.hu e-mail címre lehet küldeni, a kitöltött és aláírt jelentkezési lappal együtt legkésőbb
2023. augusztus 1-ig.

Az e-mail tárgya: Szignálfilm_pályázat_NÉV_PÁLYAMUNKACÍM legyen!

Előválogatás, értékelés

A beérkezett alkotásokból szakmai zsűri választja ki azokat az alkotásokat, amelyek díjazásban részesülnek.

Minden beküldött filmet levetítünk a fesztiválon, díjazott filmenként egy alkotót a szervezők vendégül látnak a rendezvény ideje alatt. A többi pályázó hallgató kedvezményes áron vehet részt a fesztiválon.

Elérhetőség:
Tisza Mozi Kft.
5000 Szolnok, Templom út 4.

Telefon:
+36 56 424 910

A pályázattal és a fesztivállal kapcsolatban a festival [kukac] ataff.hu e-mail címen lehet érdeklődni.